2017. szeptember 18., hétfő

Hemümön át a világ: A szingliket lelövik, ugye?



De le ám!
Valaki kimondja, valaki nem, de mindenkinek van egy elképzelése a szingli nőkről. Valaki elítéli őket, más szánja, más cikisnek tartja, s megint más élvezi, kalapot emel. Mint egyedülálló oldalborda a másik oldalról nem nyilatkozom. Nem is szeretnék. Ez az oldalborda dolog is olyan, hogy azt feltételezi, nem is tudok létezni a gazdatest nélkül, így a sárból gyúrt párosra szavazok. Ugyanakkor, a többi csontparazita ezt előszeretettel köpködi meg, mert az egyedülálló egy furcsa csodabogár: túlél minden nap önerőből, önmagára támaszkodik, s mély depressziójában ő a gaz csábító, aki minden szembejövő pasit a combjai közé szorít, függetlenül attól, hogy az illető kapcsolatban van, vagy sem.

Vigyázat, erősen szubjektív bejegyzés lesz.

2017. szeptember 16., szombat

Üzenet a fiatal énnek



BlackFairy vetette fel, mi lenne, ha üzennék fiatalkori önmagamnak. Sokszor eljátszottam már a gondolattal, mi lenne, ha megpiszkálnám a sors kerekét. Sok olyan változás lépne mozgásba, amitől én nem lennék én, és nem lenne ez a levél sem.
Nem szeretnék más ember lenni, így azt sem szeretném, ha máshogy tennék dolgokat.
14-16 évesen visszahúzódó voltam, megvesztem mások szeretetéért. Álmodozó voltam, s ez mind kihatott az életemre. Némelyik a mai napig. Mondogatom magamnak, mit csinálnék másképp, de a szívem mélyén nem változtatnék semmit. A személyiség-fejlődésem így van rendjén.

2017. szeptember 15., péntek

Füvészkert



Úgy döntöttem, idén szeretnék olyan helyeken kalandozni, ahol még nem jártam, s mivel most csak hétközben tudunk összefutni, a választásunk a Füvészkertre esett. Múlt héten is eloldalogtunk az ELTE botanikus kertjéhez, csak pont rossz időben értünk oda, ezért erre a hétre halasztottuk.

Másfél órát tekeregtünk benne, mondjuk, jó társaságban repül az idő. Mire átrágtuk magunkat a nézett filmeken, az olvasott könyveken, és megvitattunk pár elméleti sci-fis dolgot, azt vettük észre, a kert végére értünk.

Igazi kis nyugalom szigete a város szívében annyi zöldséggel, amennyit elsőre talán be sem tudsz fogadni. Majd jövőre visszajövünk tavasz végén, nyár elején, mert bár így is voltak virágzásban levő növények, azért több volt a zöld.

2017. szeptember 13., szerda

Instant ökörnyál



Szombaton ablakcsere volt nálunk, ami azt vonta maga után, hogy a délutánunkat takarítással töltöttük el. Csak tudnám, minek a takarófólia a szakembereknek, ha nem használják rendeltetésszerűen?! No, de este valami könnyűre vágyva, betermelünk egy-egy pizzát, somlóit és ittunk egy kis agyzsibbasztó cidert. Jó kajához viszont, dukál a szuper szombat esti program, az X-faktor válogató.

Bevallom, ameddig lehet röhögni a hülyéken, addig szoktam magam szórakoztatni vele, már, ha el nem felejtem, hogy megy. Hihetetlen, hogy az emberek mennyire bekajálták és életük részévé tették a „valósítsd meg önmagad” szólam minden betűjét. Évről évre csak fogom a fejem, hogy van ember, aki a rémes kárálásáról elhiszi, hogy ő tud énekelni? Elmebeteg vagy ennyire buta, netán süket, esetleg fizettek érte, nem tudom, mindenesetre, botrány néha.

2017. szeptember 12., kedd

Önismereti TAG



No, most, hogy felkentem a hajfestéket*, gondoltam, kitöltöm a Perelin blogon olvasott önismereti kis kérdéssort. Addig se röhögök azon, hogy úgy festek ebben a pillanatban, mint egy Clive Barker regényből szabadult pokolszökevény, aki nemrég gyilkolt, és a ruhájára fröccsent áldozatának vére. Imádom a vörös hajfestés minden mozzanatát. Azt már kevésbé, hogy nem találom sehol az eddigi színt, így kénytelen vagyok valami újat keresni.

Ám, most nem ez a lényeg. Elütöm töltögetéssel a következő fél órát.

2017. szeptember 5., kedd

Az én jeleim, az én meséim



XY: Van tetoválásod?
Én: Nincs.
XY: Miért nincs?
Én: Mert annyi minta tetszik, hogy nem lenne rajtam elegendő bőrfelület a felvarrásukhoz, ezért félő, a szemgolyóm hátulján is tinta lenne.

Hangzott így egy beszélgetés egészen eddig. Ez igaz volt. Rengeteg minta volt tetszetős számomra, hirtelen jelentett valamit, érzelmi felindulásból varrattam volna. Volt olyan is, ahol nem bíztam meg a tetováló szakiban, és olyan is, ahol a tű és a tinta volt kétes számomra.
Viszont, most nyáron bekattant ez a régóta dédelgetett dolog. Először csak azt vettem észre, egyre több tetovált embert nézek meg az utcán, mígnem a strandon is kocsányon lógó szemekkel vizslattam a tetovált férfiakat. Nem a testüket, a mintákat rajtuk. Merő lázadásból, vagy én nem tudom, megfogalmazódott bennem a gondolat, nekem idén tetoválásom lesz. Helyből kettő.