2013. február 26., kedd

Telefonos parajelenségek


Ciripel, kattog, berreg, csörög, forog, világít, vibrál, rezeg, ordít. Ha magunkkal cipeljük, sokszor van, hogy a falra mászunk attól, hogy mindig szól belőle valami. Ha nem találjuk, akkor mi vesszük át a telefonunk hisztériáját. Amikor pedig megtaláljuk, ölelgetjük és csókolgatjuk, majd a nyelvünkkel a szánkat nyalogatva belefeledkezünk a megannyi üzenetbe. Már, ha van ilyenünk.

„Minek van telefonod, ha nem veszed fel?” Utóbb, például nem volt bekapcsolva. Annyira nem keres az ég világon senki, hogy fel sem tűnik, ha lemerül és úgy marad. Pechemre, mindig ilyenkor keres mindenki. Most csak az apukám, és mindig kiakad, amikor nem hallom és nem veszem fel, vagy eleve be sincs kapcsolva.



Ilyen telekommunikációs parajelenségek még akadnak. Pl. Amikor Vivinél vagyok, mindig öt percenként csörög a telefonja. Ahhoz képest, hogy fél évente egy napra látom, alig tudunk két normális szót váltani. Állandóan a telefonon lóg.

Egy másik barátnőm meg, valahogy mindig van ideje írni mindenkinek, amikor nála vagyok, de ha nekem kellene írnia, akkor valamilyen úton-módon eltűnik. Általában lemerül, tölt, nem volt térerő, vagy elrabolták az ufók, és az űrből nem jön adás.

A harmadik anomália, ami viszonylag könnyen kikerülhető lenne, hogy van, aki általában a mobiljáról emilezik nekem. Amit gépről küld, az átjön, amit mobilról, az általában nem. Most nem a b***akodás miatt, de úgy gondolom, hogy egyszer okés, hogy belefutunk ebbe. Másodszor, még elmegy, mert hát, nem jött össze a második sem. De nem próbálom meg ezek után még egyszer. Inkább marad a gép, ha meg nem akarom bekapcsolni, ugyanott vagyunk, ahol a part szakad. Mert, ha mobilról is egy jön, gépről is egy jön (ok a fenti), akkor jó.
De egy idő után hihetetlen és idegesítő, amikor „nem ment át? B**i telefon” van a levélben.



A fentiek tükrében néha visszasírom a régi, vonalas telefonos világot. Lehet, hogy kötöttek voltunk, ha akartunk egy üzenetet, de sokkal megbízhatóbbak is. Nem készülünk két napig egy eseményre, majd akadunk ki, amikor a nagy nap hajnalán valaki lemondja a találkozót.
Emlékszem, anno hogy örültem annak, hogy van mobilom. Nem jön rá a sok „vedd meg a termékünket” hülyeség, és bárhol el tud érni az, akit szerettem volna, hogy elér. Mára azonban inkább nyűg az, hogy még ott is utol tudnak érni, ahol nem szeretném, vagy amikor nem szeretném.
Most, ha megfosztjuk az embert a fülén lógó képletes farkától, megszűnik a világ. Vagy inkább összeomlik.
Nem lehet, mert nem mi értesülünk a hírekről először, nem ér utol minket a főni, nem tudjuk lekapni és feltölteni mindenhova életünk minden rezdülését.

Nem kötődöm annyira a kis idegesítő izémhez, mint mások. Nem kapkodom elő. Nem okos telefon, szóval emilek sem jönnek rá. Fél éve fel sincs töltve, mert amennyit én üzengetek másoknak, teljesen fölöslegesnek érzem. Használom a páromét, aki odavan érte, pedig kicsit technofób. Mindig azt hajtogatja, hogy majd nekem is lesz, és akkor ezt meg azt fogunk rá pakolni, és bővíteni, és wifi, és viber és mittudoménmégmicsoda.

Én a bevásárlós kiscetlit tartom köldökzsinóron, Mr.A pedig a telefonját. Pedig, amikor megvette, annyit mondott rá, hogy minek régit, amikor úgyis csak telefonra kell neki. Ehhez képest, esténként kábé úgy érintgeti a képernyőt, mint egy gyerek a matek leckét. Néha-néha hozzáér, de amúgy nem érti, ám imádja nem érteni.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én néha örülök nem tudni a világról. Ilyenkor csak én vagyok.

Amúgy is, én mindent leejtek vagy elrontok. Minimum egy műanyag gömbben kellene tartanom az okosomat. Sosem hagytam el, de párszor már leejtettem a mostanit… apropó, elhagyás. Feltűnt, hogy mindig azok az emberek „vesztik” el a telefonjukat, akiknek állandóan a kezében van?! o.o
Attól félek, hogy a mai fogyasztói társadalom számára készített termékek strapabírósága egyenlő a nullával, és ez igaz lesz a telefonomra is. A régit vízbe öltem, szörnyethalt zuhanás következtében, annyira elhanyagoltam, hogy a végén szó szerint ki lehetett nyalni belőle az akksiját.
De mindannyiszor feltámadt.

Ez itt a reklám helye: nekem, még ilyen telefonom van.
Majd lesz okos, ha ő már antiszoc öreg lesz.


Sosem lopták még el, ami talán köszönhető annak is, hogy technikai szinten mindig egy lépéssel le vagyok maradva az aktuális trend mögött. Az elhagyás sem sikerült még, mondjuk nem is akarom. Szeretem a készülékeimet addig használni, ameddig ki nem leheli a kis áramköreit.

Lehet, hogy ezért is van ez, mert titkon vágyom minderre? A teljes lefedettségre, hogy mindig keressen valaki, hogy minden pillanatban jöjjön egy üzenet vagy emlékeztető, és azt érdeklődve el is olvassam. Hogy azonnal értesüljek én is mindenről, és ne érezzem magam úgy, mintha nem is léteznék.

Addig is, nekem minden nap olyan, mintha az isten háta mögött nyaralnék, ami kimaradt a hálózatból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése