2013. március 7., csütörtök

Egy kis adalék Tőlem Nektek


A régi honlapom megszűnt, illetve leszámoltam a kis drágával, pedig 2006 óta nevelgettem.

Most azt találtam ki, hogy egy blogban a nagyon publikus írások lesznek olvashatóak, és később létre fogok hozni egy honlapot a fantasy-stílusú őrültségeimnek.

Jelentem, a blog elindult. 2005-től kezdve lesznek rajta hosszabb-rövidebb írások. Igyekszem úgy frissíteni, hogy a végére is érjek. Tulajdonképpen, ez volt az életem Tipegő Zombi előtt.

A képre kattintva is lehet garázdálkodni rajta. Aki kíváncsi rá, az olvasgassa. – Feliratkozni (ha szeretnétek rá) úgy lehet, hogy betesztek a rendszeresen olvasott dolgok közé, vagy ide iratkoztok fel hozzám. - Utóbbit jobban szeretném. :)

http://oldstoriesbyazombie.blogspot.hu/


Pusszantás Mindenkinek!

4 megjegyzés:

  1. Elveszett???? Reggel olvasnék kávé mellett és nem találom :-(

    VálaszTörlés
  2. A bejegyzéshez írtam, hogy létrehozok majd egy másik oldalt, ahova a fantasy jellegű írásaim kerülnek. Erre azért van szükség, mert bejegyzésenként nem tudom letiltani vagy korhatárossá tenni a blogot. Ha meg nem, úgy nem lenne Elmebeteg naplója sem.
    A tárhely már létezik, csak kell átfutási idő, mire feltöltikézek mindent mindenhova.
    Amúgy egy plusz fejezet lenne csak.

    VálaszTörlés
  3. Jól van megnyugodtam...kezdtem besírni :-D

    VálaszTörlés
  4. Nem kell besírni. Mindennek megvan a maga helye és ideje. :)

    VálaszTörlés