2013. március 5., kedd

Én is szép vagyok?!


Amikor utoljára voltam barátnőmnél, nevezzük K-nak, felkészültem arra, hogy kapni fogom megint a hideg zuhanyt sorozatban, mert általában mindig ez megy. Bánt úgy, hogy nem veszi észre. Idősebb, nővérszerű, megmondó ember.

Ám, amikor lementünk a parkba sétálni, akkor jöttem rá, hogy a sorozatos támadásai mögött a saját frusztrációja áll. Nem engem akar bántani, csak én vagyok az, akin levezetheti a feszültségét, mert elviselem, és nem bántom viszont.

Már vagy hatszor körbesétáltuk a parkot, amikor kibukott a szög a zsákból. Beszélt arról, hogy a párja, E., meghívta magához. Túl vagyunk a huszadik századi tündérmesén, csak a fiú a világ másik pontján dolgozik.
S mivel ez az utazás lesz az első találkozás, K-ban felébredt az ezer éves kisebbségi érzés.


- Attól félek, hogy nem fogok neki tetszeni élőben. – mondja, s közben cigarettára gyújt.
- Miért gondolod ezt? – kérdeztem vissza.
- Azért, mert a lakótársam hülye. – jó, itt elvesztettem a fonalat, ami sosem volt meg. Kamilláztam, hogy mi van. – Nem bírok vele együtt élni, mert olyan, mint egy görbe tükör saját magamról. – néha beleszippant a cigibe. – Múltkor is bejött öltözés közben, kopogás nélkül, és leült, majd elkezdett vizsgálni. Felemelte a mellemet, meg minden hurkámat végigkövette a kezével, és közben azt mondta, hogy kellene nekem egy plasztikai sebész. Mert, ha felvarratnám a hasamat, akkor a puncimnak is szebb íve lenne, meg nem lógna a felesleges bőr. Meg azt is mondta, hogy fel kellene töltetnem a melleimet. – meg sem tudtam szólalni. – Én meg mondtam neki, hogy nem tehetek róla. Meglátszik,hogy negyven kilót fogytam.
- De… - próbáltam közbeszólni totál fölöslegesen.

- Látom én is, hogy csúnya vagyok. Tele vagyok fogyicsíkkal, még a vállamon is van, és látom én is magam a tükörben. Legszívesebben lehánynám magam. Tudom, hogyha normálisan tudok fogyni, akkor nem így néznék ki, de hirtelen volt, és megereszkedett a bőröm. Tudja, hogyha lenne pénzem, akkor megcsináltatnám magam, de nincs. Marad a félelem. S tudom, hogy nézek ki – új cigire gyújt. – Kurvára félek attól, hogy nem fogok neki tetszeni. De akkor egyből hazajövök. Nem maradok nála. Kérdeztem, hogy ez bejön-e neki, vagy zavarná, de azt mondta, hogy nem. Viszont, csak képen látott ruhában, és félek, hogyha oda kerül a sor, akkor visszakozni fog. De akkor tényleg felakasztom magam.



 
Megjegyzés: K mindig is kerekded lány volt, ilyen alkat, ezt örökölte, és tetszik, nem tetszik, neki nem áll jól a teljesen sovány test sem. Mindig is jojózott. Kövéren kezdte, aztán nagy tortúra árán lefogyott, majd a fogamzásgátló miatt ismét meghízott. Nem szeretek senkire sem ilyet mondani, de tényleg úgy nézett ki, mint egy uborka. Aztán most egyre csak fogy. Anyagilag, testileg és lelkileg is kihasználták, kiszívták, felélte a tartalékait, adósságai lettek, tönkrement. Most, hogy kezd egyenesbe jönni, nagyon szűkösen jön ki egy hónapban. A lakótársa pedig, nincs éppen a helyzet magaslatán.

Szóval, K újra lefogyott, és igen, lóg rajta a bőr. Nem azt mondom, hogy nem tehet róla, mert ha egy kicsivel többet mozog, akkor szerintem nem lógna ennyire a bőre. De azt is tudom, milyen rossz gyorsan lefogyni. Azért, mert nem volt pénzünk, anno három hónap alatt adtam le egy embernyit.
Szerencsés alkat vagyok, de még így is lötty voltam.
Sosem vágnám a fejéhez, hogy néz ki. Azt is tudom, hogyha tellene rá, akkor rendbe szedné magát.
Mert ezen nem lehet segíteni. Csak saját maga tudja magát a víz felett tartani.

- És, ha még ez nem lenne elég – folytatta -, múltkor voltam a szüleimnél. Ott aludtam, mert minek jöjjek haza karácsonykor az üres lakásba? Aztán pizsamában keltem fel, kimentem kávézni. A családom. Mindek kellene tökig beöltöznöm? Erre kiabálva szól be nekem a nővérem, hogy hogy nézek ki. Lógnak a melleim, mint a szögre akasztott üres liszteszsákok.

Agyban az a bizonyos húr pattant egyet. Pattant, szakadt.

- Az a csaj mondja ezt neked, aki a legfinomabb megjegyzéssel élve egy partra vetett bálna? – nincs semmi bajom azzal, ha valaki duci. De aki emellé még rosszindulatú is, attól egyből a plafonra ugrom. – Az mondja, aki zsákruhákban jár, szakadt cipőkben? Akinek csak a kasma karmai divatosak? Ugyan már, le kell szarni.

Könnyű mondani. Amikor az ember egója alapjáraton sérült, és a legártatlanabb a betű is megbántja. Nem lehet letojni, hogy ki mit mond, még akkor sem, ha lenézzük azt, aki mondja.

- Az. De akkor is bánt. Nem voltam ilyen. Nem vagyok fiatal.
- Ha elkezdenél tornázni, akkor szépen lassan feszesedne a bőröd.
- Nem lehet. A csuklóm, a gerincem. – Na, ez már kifogás!!!
- Te is tudod, hogy már vannak olyan tornák, amiket ezek mellett is tudsz végezni.
- De ott van, hogy dolgozom. Hulla fáradtan jövök haza. Takarítok, főzök.
- Egy héten háromszor akkor is tudnál tornázni, ezt ne használd fel.

- Amúgy sem használna semmit. Annyira elhagytam magam, meg lötyög a bőröm, hogy már hiába teszek bármit is, nem fog számítani. És ne mondd azt, hogy ha nem szeretem magam, más sem fog, mert utálom magam. Nem tudom, még csak megszokni sem. Ha nem vagyok felöltözve meg kikenve, akkor rémesen nézek ki. Ezen pedig, nem segít semmi.
- Csak a sötétség, és a zacskó. – rám néz. – A barna papírzacskó. Viccet félretéve. Akkor most mi lesz?



- Nem tudom. Elmegyek, aztán meglátjuk. Az első szex alkalmával sötétben leszek és pólóban.
- És erről ő is tud?
- Nem fogok előtte egyből levetkőzni. Ameddig nem tudom, hogy hányadán állunk pontosan, addig nem fogok levetkőzni. Ha majd már alakulnak a dolgok, idővel.
- Pólón keresztül is lehet érezni, ki milyen, és ne várd el egy pasitól, hogy szex közben legalább egyszer meg ne csöcsörésszen.
- Nincs is mit. Ez csak bőr.


- Tudom, hogy utálod ezt hallani, mert én is utálom hallani, mert mindig olyanoktól hallom, akik elfogultak, mert ismernek vagy szeretnek. Te is szép vagy. Nem kell változtatni magadon csak azért, mert a szöcske – a lakótárs – azt mondja, hogy kellene. Neki mije van? Piszkafa az egész lány. A tesód meg egy idióta, rosszindulatú víziló. Ennyi az egész. Nem lehet nem figyelmen kívül hagyni, de kár azon görcsölni, hogy mit fog hozzád szólni. Ha tényleg annyira szerelmes, akkor ez nem fog neki számítani.
Emlékszel, én mennyire sovány voltam, és most meghíztam? – bólogatott. – Nekem sem tökéletes a testem, mint millió és egy embernek. Én is utálom magam. Nekem is striás a bőröm, és löttyedt a mellem, és karfiolos a seggem. De ki nem szarja le? Mr. A elfogadja, sőt, jobban szereti, ha van rajtam mit fogni. Ha megnyugszol, nem görcsölsz, és egyenesbe jön az anyagi életed, akkor majd megváltozik a helyzet. Ne feledd, hogy ez csak egy átmeneti állapot.
- Gondolod? – kérdezett vissza.
- Igen. Persze, az ember így is, úgy is görcsölni fog rajta, mert ha több éves kudarc van így a háta mögött, nem lehet ezt félvállról venni, de legalább megpróbálni meg kell.
- Lehet.
- Nem csak lehet.
  


Több barátnőm is van, akik legalább egy dolgot kicserélnének magukon. Valahol megértem őket, mert egy olyan világban, ahol egy csinos lány is azt mondja, hogy nagy a segge, képtelenség elhinni, amit mantraként mondogatsz magadban: én is szép vagyok, szeretem magam…stb.
A világ ilyen tekintetben nem fog megváltozni. Mindig lesznek aktuális divatdiktátorok, akik megmondják, hogy nézzük ki, hogy trendik legyünk. Csak ezzel az a baj, hogy ha az alapanyag olyan, amit nem lehet, vagy csak nehezen lehet megmunkálni, addig ez elkeserítően fog hatni.
És sötétben, pólóban fogunk szeretkezni.

Barátnőmnek sem tudtam semmi megnyugtatót mondani, mert minden közbeszólásomra csípőből tüzelt vissza rám, vagy a lakótársát szidta, hogy miket csinál. Ballagtam mellette, és valahol banálisnak tűnt az egész, valahol komolynak. Elgondolkodtam azon, hogy az én védőpáncélom sem tökéletes, és csak takar, ahelyett, hogy javítana.

Nincs mit tenni. Barátnőm csak most lép majd arra az útra, ahova én léptem évekkel ezelőtt. Még mindig nem szeretem magam, de elfogadtam a jelenlegi helyzetet. Megbékéltem a temérdek munka gondolatával, és azzal, hogy rövid idő alatt nem lehet megváltozni. Olyan pedig, sosem leszek, amilyen lenni szeretnék igazából. Hosszú még az út.

6 megjegyzés:

  1. Ez mindig nehéz eset... szerintem senki nem látja elég szépnek magát, de van egy bizonyos pont, ahol azt mondhatja az ember, hogy kihoztam a maximumot magamból. A lehetőségeimhez képest. Persze ki ne menne plasztikai sebészhez... persze lehet hogy én akkor sem mennék, mert félnék... és utálok eljárni mozogni is... nem azért mert nem esik jól, de olyan jól esne a nap végén inkább lepihenni, mint ugrálni... Fogyókúrázni utálok, csak a tényért, hogy azt kell ennem amit előírnak :)
    Oh, na mennem kell, sír a csöppség...

    VálaszTörlés
  2. Sosem tudtam betartani egyetlen egy diétát sem. Tornázni az utóbbi időben szerettem meg.
    Persze, egyetértek veled, de a barátnőm nem tesz meg mindent magáért. Még a minimumot sem. Ezzel van a probléma. Kifogásokat és magyarázatokat tud gyártani, de tenni semmit nem tesz önmagáért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ah, elveszett amit írtam :(
      Szóval valami olyasmi volt, hogy tényleg úgy tűnik a leírásodból hogy csak a kifogásokat hozta elő.
      De azért drukkolok neki, hátha pont az új pasi miatt, vagy végső elkeseredésében nekiáll valaminek. Nekem szerencsére a mélypontok után mindig jön egy fellelkesülés, mikor nekivágok valaminek, és változtatok.

      Törlés
  3. Igen, ez általában így van azoknál, akik nem annyira önsajnálók. Akik tenni szeretnének a helyzet megváltoztatására, azok nem csak keseregnek. Értem én, hogy nagyon rossz, és nem lehet mellőzni azt, aki mondja. De én úgy voltam vele, hogy akkor majd megmutatom, mit tudok. Előbb-utóbb pedig, ő is profitált, én is nyertem (nekem a plusszom az volt, hogy ténylegesen változtattam is).
    Nem tudom, neki hogy fog menni. Remélem, ha rendeződnek a dolgai, akkor majd látni fogja az élet derűs oldalát.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó poszt, és sajnos sok lány/nő van hasonló helyzetben.
    Érdekes személyiségű a barátnőd. Úgy tűnik, hogy nagyon alacsony szinten van az önbecsülése és az önértékelése, amit fejleszteni kellene egy kicsit, mert ezek nélkül mindig vissza fog zuhanni ebbe az önsajnálatos helyzetbe.
    Azt a segítséget nem igazán fogadja el, ha csak tanácsot adsz, hogy mit és hogyan kellene neki csinálni.
    Ha komoly a problémája, érdemes szakemberhez fordulnia, de ezt neki kell akarni. Ha nem túl vészes a probléma, akkor Te, mint barátnő is segíthetsz neki.
    Például apró pozitív visszajelzésekkel, vagy olyan kérdések feltevésével, amire ő adja meg a választ, így saját maga látja be a hülye élethelyzetét, és saját maga fogalmazza meg a változása akarását. Csak jól kell kérdezni, és nem kell elfogadni a "Nem tudom" válaszokat. Vagy tervezzétek meg együtt a mozgást, és a lazítást is, milyen legyen, hetente hányszor, akár együtt is az elején, amíg hozzá nem szokik a rendszerességhez.
    Ezernyi lehetőség van erre, de a tanácsadások, hogy ezt és azt kellene tenni, nem igazán célravezetőek. Meg kell fogni a kezét, és vezetni:)
    Ez csak egy vélemény, Te tudod, hogy mennyire barátnőd, mennyit akarsz szánni magadból az ő segítésére stb.
    Írj majd róla, hogy hogy alakult a helyzete :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy találkozom mindenkivel, és történik is valami érdemleges, azt mindig megírom és felteszem. Úgyhogy, ennek is lesz majd folytatása valamikor...?!

      Most már többen fogjuk a kezét, mint eddig valaha, úgyhogy idővel csak megbékél.
      Tudom,hogy ezernyi módja van annak, hogy előrébb léphessen, de ha nem akar lépni (magáért), akkor hiába tolom.
      Ha segítségre lesz szüksége, biztosítottam, hogy ott leszek mellette, és megoldjuk. :D

      Törlés