2013. március 18., hétfő

John Scalzi: Szellemhadtest


Önös érdek vezérelt, amikor Mr. A születésnapjára ezt a könyvet kapta. Az első rész után úgy gondoltam, hogy nekem kell a következő is. Parányi, nehezen összekuporgatott pénzemből megvettem neki a folytatást.
Jó sok dolgom volt az utóbbi időben, de ha nem lett volna, akkor hamarabb végzek vele.
Hagyta magát olvasni, gördülékeny és izgalmas könyv volt.
Várom a folytatást.


A szerzőről



John Scalzi az ezredforduló után feltűnt sci-fi írók nemzedékének termékeny és invenciózus tagja. Több stílusban és médiában kipróbálta magát: ír filmrecenziókat, ismeretterjesztő könyveket és esszéket. Dolgozott kreatív tanácsadóként a Csillagkapu Univerzum tévésorozatban; népszerű blogja a Whatever pedig az egyik legrégibb a maga nemében. A Vének háborúja az első műve, mára kultkönyvvé vált, és további három része jelent még meg. Scalzi szakmai elismerését jelzi, hogy 2010-ben megválasztották az Amerikai Science-Fiction és Fantasy Írószövetség elnökévé.
Jelenleg az ohiói Bradfordban él feleségével és lányával.



Fülszöveg
A VÉNEK HÁBORÚJA FOLYTATÓDIK

Az emberiséget soha nem látott veszély fenyegeti, űrbéli gyarmatai ellen három intelligens faj szövetkezik. Három faj és egyetlen ember. Az emberiség egyetlen reménye az, hogy az áruló tudós a dezertálása során hátrahagyta az elméjéről készült biztonsági másolatot. De senki nem tudja, hogyan lehetne azt felhasználni. A Gyarmati Véderő Szellemhadteste soha nem az erkölcsi aggályairól volt híres, így megpróbálja egy klónkatonájába ültetni a lemásolt lelket… Elvégre a háborút nekik kell megakadályozni, és ezért a célért mindenre hajlandóak.

Scalzi ott folytatja a sodró lendületű katonai sci-fit, ahol a Vének háborúja véget ért, még lebilincselőbb történettel és emelve a téteket. Megfiatalított vének és gyorsan öregedő fiatalok vívják a különleges háborút, ami pontosan olyan, mint az összes háború a történelemben: végtelenül mocskos. Az egyetlen menedék, ha valaki megtalálja magában az erkölcsi iránytűt, ahogyan az Scalzi kalandos sorsú főhőségen is sikerült. De elég lesz-e most is ennyi, ebben a mindent elsöprő háborúban?

Kedvenc idézete(i)m
1)
A gének formálják a húst, hadnagy. A hús a gének álma, ahol a lélek szállásra lel.

2)
Úgy jött erre a világra, mint a legtöbb újszülött: sikítva.
A világ körülötte csak formátlan káosz volt. Ahogy a világ feltűnt, valami közeledett hozzá és hangokat hallatott, ez megijesztette. (…) Olyan volt, mintha a tudata felvett volna egy szemüveget. A világ a helyére került.

3)
-Ez a hátránya annak, ha all-inclusive pokoltúrán vagy. Ha egyszer mindent fizetnek, nincs értelme, hogy pénzt is adjanak.

4)
Az ésszerűség nem feltétlenül az emberiség erős oldala.

5)
Kockázat. Azzal mindig számolni kell. Ha elszúrjuk ezt a kis kirándulást, akkor alaposan megbasznak. Ha viszont nem lépjük meg, azzal azt kockáztatjuk, hogy Boutin emlékeit soha nem nyerjük vissza, és sebezhetőek leszünk az Obinnal szemben. Na, akkor leszünk csak igazán alaposan megbaszva. És ha már mindenképpen meg leszünk baszva, én jobban szeretném, ha állva kapnának el, nem pedig a térdemen.

6)
-Minden teremtményben van félelem. Még a nem tudatosakban is.
-Nem egészen. Minden teremtménynek van életösztöne. Hasonlít a félelemre, de mégsem ugyanaz. A félelem nem a halál vagy a fájdalom elkerülésére való törekvés. A félelem annak a tudásában gyökerezik, hogy az, aminek önmagadat tartod, megszűnik létezni. A félelem egzisztenciális.

7)
-Vágyódás – ismételte meg Jared. – Elég konkrét érzelem ez egy faj számára, amelyiknek nincs éntudata.

8)
Amikor te vagy a környéken a messze legfejlettebb faj, akkor nem kell magyarázkodnod a kőbaltás népeknek, akik mi lennénk. Ahonnan mi nézzük őket, simán lehetnek istenek. Az obinok pedig, a szegény, oktalan Ádámok és Évák.

Vélemény

Nekem ez a kötet jobban tetszet attól eltekintve, hogy van egy dolog, amit nem értek. Ugyanaz a kiadó hozza ki a regényeket, viszont két különböző ember fordítja le a szöveget. Az olyan apróságoktól nem kellene megfeledkezni, hogy ami a Vének háborújában FejGép volt, az most is az legyen, ne AgyGép.
Ezen tik-takkoltam pár órát, hogy most ez ugyanaz, vagy sem.
De ugyanaz.

Mivel tudtam, hogy ez egy folytatás, én vártam a tipikus folytatást.
Nem tipikus, hiszen nem ugyanazok a főszereplők, de van átkötés. Aki nem olvasta, annak nem lőném le, hogy mi az átkötés, hamar rá lehet jönni.
Az első részben is szerepelt, és most mondjuk rá, hogy fő-mellékszereplő lett belőle.

Tetszett még az is, hogy a Vének háborúja monumentális, makró szinten gondolkodó, gondolkodtató könyv volt, ez inkább az ember belső világára, kényszerhelyzeteire megy rá.

Milyen az, amikor vagy valaki, aztán megszűnsz annak lenni. Legalábbis, azt gondolod, hogy más tudsz lenni, és egyszer csak, ott állsz magaddal szemben a fürdőszobában. Nézed magad a tükörben, és rájössz, hogy a két ember mégis ugyanaz. Ugyanúgy érzel, gondolkodsz és viselkedsz. De mégsem. Mert hiába ugyanezek a dolgok, amikor két különböző úton juttok el a megoldásra.

A másik a döntés. Valóban mi hozzuk a döntéseinket? Azok jók lesznek, vagy rosszak? Milyen kimenetelük lesz? Biztos jó úgy dönteni, ahogy tettük az adott pillanatban?
Lényeg, hogy a kellő időben igen, dönteni kell. Lehet, hogy a jövőben nem lesz jó, vagy nem lesz megoldása, de dönteni kellett, és akkor ezt tartottuk jónak. – Ezért nem szabad bánni semmit sem. Akkor ez így volt jó.

Ki van fejtve a szellemhadtest működése, ahogy kinéznek, ahogy készülnek. S bár háború, azért van benne megfigyelés, és leírják az idegen lényeket. Valahogy ilyen szempontból kidolgozottabbnak tűnik, mint az elődje.

Értékelés
10/10
Akinek tetszett az elődje ennek a könyvnek, annak szerintem ez is tetszeni fog. Hagyja magát olvasni, de igazán az utolsó harminc oldalon pörög be. Végig azt hiszi az ember, hogy tudja a megoldását, sejti a végjátékot, de nem úgy lesz, ahogy gondolnánk.


Olvastátok már?
Vélemény?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése