2013. március 12., kedd

Konfliktuskezelési tréningen voltam


Nem volt szokványos tréningünk, ez többször is elhangzott. Ezt egyáltalán nem bántam, hiszen rettegtem attól, hogy nyilvánosan színészkednem kell. Még az Activity-t sem szeretem színészi szempontból, sőt, meggyőződésem, hogy még Arany Málnára sem vagyok hivatott.

Amennyi ilyen órán részt vettem már, borítékoltam, hogy lesz önismeret, amiből már tudom, hogy melankolikus és introvertált vagyok. Ezzel nem mondanának újat, ezért nem is szerettem volna, hogy ezt még egyszer megtudjam.
Szituációs játékokat, teszteket vártam kellemes nyolc órán keresztül, de amit kaptam, sokkal jobb volt.

Reggel fél kilencre mentünk be. Nem volt meg a teljes csapatlétszám, de nem is volt baj, így is egy nagyon aranyos kis csoport jött össze.

A bácsi nagyon aktív volt, jó fej, és hihetetlenül gyorsan repült az idő. Kisvártatva el is jött az első játék ideje.

Most mindenki vegyen elő egy papírt és egy tollat.

A játék lényege, hogy a papírra fel kell írni, „Ki vagyok én?”.
Gondolkodás nélkül, egyből azt írd le, ami az eszedbe jut.

Leírtad? Kattints a továbbra.



Ez arra volt jó, hogy megtudjuk, milyen típusú emberek vagyunk. Három lehetőségünk van, vagy keletiek vagyunk, vagy nyugatiak, vagy a kettő mezsgyéjén járunk.
Én azt írtam le, hogy „álláskereső (újság)író és grafikus". Ezzel nyugati típusú vagyok.

Keleti típusú az az ember, aki a belső világához, érzelmeihez képest határozza meg magát. – Általában a rád jellemző tulajdonságokat írtad le, mint megbízható, vagy gyerekes, vagy pozitív…stb.

Keleti és nyugati típusú egyszerre az, aki belső dolgokat és külső tényezőket is megnevezett. – Pl. Védelmező, megfontolt bútorbolti eladó. Érzelmek és külső viszonyok is jelen vannak.

Nyugati típusú az az ember, aki a külső világhoz, valláshoz, másik emberhez képest határozza meg magát. – Mondjuk, azt írom, hogy én anya, barátnő vagyok, vagy 26 éves, budapesti lakos.

Egyik sem jó vagy rossz, pusztán ilyen a beállítódásunk. Én is totóztam, hogyha lesz egy ilyen feladat – valószínűleg megéreztem -, akkor azt fogom írni, hogy szorongó, önbizalomhiányos, vagy valami ilyesmit. Ahhoz képest, mégsem sikerült ezt leírnom. Mire ide eljutottunk, elfelejtettem. De illik rám a nyugati típus, hiszen mindig a másikhoz mérem magam.
Egyik csoporttársam belefutott abba a csapdába, hogy azt írta, hogy én egy fa vagyok. Na, adott a kérdés, ezt hova tegyük. Meg kell magyarázni, hogy mit jelent. A fa esetében azt hiszem, azt mondta, hogy rendíthetetlen, és felfelé törekvő, tehát keleti típus.

Mivel konfliktuskezelés, eljutottunk oda, hogy napi 20-30 percet magunkra kell szánni. Nem piperézni, vagy fürdeni, sminkelni, tornázni, hanem csak úgy lenni. Gondolkodni magunkról, az életünkről, magunkban felfedezni a válaszainkat. A bácsi azt mondta, hogy ilyenkor gondoljuk át a napi konfliktusainkat.
Ezt tegnap tettem meg, de mivel itthon ültem, nem jutott más konfliktusom, mint az, amit korábban A szentek kivonulása című posztban leírtam. Gondolkodtam, rágtam, rágtam és csűrtem és csavartam.
Rájöttem, hogy minden konfliktusom elsősorban magammal van, a saját szerencsétlenségemmel kapcsolatos, és a melankolikus temperamentumomból ered. Úgyhogy, a magam módján próbálkozom a kompromisszum megkeresésével.
Szóval, ez a feladat is pipálva van.



A következőkben megnéztük a 12 dühös ember című filmet. Ajánlatos megnézni. Dióhéjban arról szól, hogy egy fiút gyilkossággal vádolnak és a 12 esküdt kezében van az élete: élet vagy villamosszék. Elmennek eldönteni. Egy ítélet meghozatalához a 12 esküdnek 12-0 arányban kell dönteniük, és ha csak egy ember is másként gondolkodik, addig nem dönthetnek. Több szempontból is érdekes a film, de konfliktuskezelés szempontjából nagyon érdekes.
Erről vitáztunk, vagy inkább beszélgettünk.
Fő kérdésünk az volt, hogy vajon a fiú ártatlan-e, meggyőztek-e minket ezek az érvek, melyeket felvonultattak. Két ember hitt az ártatlanságban, a többiek nem tudták maradéktalanul eldönteni, hogy az érvek helyesek-e vagy sem.



Két játékunk is volt.
Az egyik még mindig a személyiséghez köthető. Kaptunk egy harminc pontból álló kérdőívet. Minden pontban két állítás volt, és egy táblázatban azt kellett megjelölni, hogy melyik illik ránk inkább. Egyszerre kettőt ugyanannál nem lehetett.
A táblázatban voltak A és B részek, a többi kitakarva. Karikázgattunk. Aztán a bácsi felolvasta, hogy melyik mit jelent. Először is, megmondta, hogy melyik oszlop micsoda, aztán összeadtuk a pontjainkat.
Ez egy olyan táblázat volt, hogy ki milyen személység konfliktuskezelés szempontjából:
Pl: problémamegoldó, versenyző, kompromisszumkereső, elkerülő vagy alkalmazkodó.
Megadta a megoldó kulcsokat is hozzá, s ez alapján leginkább problémamegoldó vagyok.

Problémamegoldó: „mi utunk, mi győztünk” magatartás. A megegyezést a két fél közösen hozza úgy, hogy közös nevezőre jussanak, és egyik álláspontja sem érvényesül, hanem egy harmadik megoldást találnak ki. Az önmegvalósítás és az együttműködés egyaránt magas. Úgy próbálja megoldani a kialakult helyzetet, hogy mindenki nyerjen rajta.

Az elkerülőre kaptam a legkevesebb pontot, pedig biztosra vettem, hogy az fog kijönni. Ehelyett Mr. A-nak jött ki ez. A gyakorlati dolgait megoldja, az érzelmeiben viszont tényleg elkerülő. Gondolom, ez a keleti beállítódásának folyománya.




Az utolsó feladatban pedig, először egyénileg dolgoztunk, majd csoportosan. Űrhajónk lezuhant, és el kell érjük az anyahajót. Mit viszünk magunkkal?
Meg volt határozva 15 dolog, amit sorrendbe kellett állítani.
Utána csapatokra bontott minket a bácsi, és úgy is fel kellett állítani a sorrendünket.
Aztán megadta a megoldó kulcsot hozzá, és a mi csapatunk kicsit lemaradt, de nem szerepeltünk egetverően rosszul.
Ebből megtanultuk, hogy a csapatban döntés mindig jobb eredményre vezet, mint egyedül, vagy egy olyan ember mellé felsorakozni, akinek nagy a hangja. Mert akinek nagy a hangja, az vezeti általában félre az embereket. Temperamentuma lehet, viszont értelmes megmozdulásai aligha.




Ebben igaza van, mert a Holdon zuhantunk le. Elvileg szkafanderben mentjük az életünket. Az egyik csoporttársnőm gyufát akart magával hozni, hogy rá tudjon gyújtani. Végül is, szkafanderben sikerülne, és pazaroljuk az oxigént.

Igazán nem tanultam olyan újat, amit eddig nem tudtam. Hatos skálán ötösre értékeltem a bácsit és az órát.
Én arra számítottam, hogy majd párokban különböző szituációkat fogunk eljátszani. De szerettem volna az egyik csoporttársammal (fiú) szemben állni. Legalább legálisan pofán nyomhattam volna. De nem. Örültem, hogy nem volt ott.

Kíváncsi lennék, hogy ki milyen típusú ember?!
Illetve, tovább fogom ezt a konfliktusos-személyiséges dolgot boncolgatni. Ha tudok, akkor konkrét feladatokkal fogok szolgálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése