2013. március 28., csütörtök

Nyakig a nyugiban


Stressz-fogyóból stressz-evő és stressz-tornázó lettem a főiskola évei alatt. A vizsgák miatt átléptem azon a gátlásomon is, hogy inkább nem megyek be most vizsgázni, majd máskor. Ezért csúszott pár évet az OKJ-s bizonyítványom, és ezért nincsen nyelvvizsgám sem. Mostanra szeretek mindenen túlesni elsőre. Nem halogatom. Ha jön egy levél, elolvasom, és nem túrom el mappákba azért, hogy később szembesüljek vele. Ha valamit meg akarok csinálni, akkor elkezdem, nem pedig halogatom holnapra.
Elértem azt is, hogy tornázok minden nap legalább fél órát, vagy gyalogolok és lépcsőzök.

Ha tanulok, akkor eszem, és minél idegesebb vagyok, annál többet. Meg is híztam.
Viszont elkezdtem tornázni is. Ha nem tudom kioltani az idegemet, akkor nekiállok tornázni. Néha túl is erőltetem magam. Dühből végzem a gyakorlatokat.

Mostanság rám járt a rúd, és nem evésbe fojtottam agressziómat, hanem sportba. Linda mondta, hogy nem lesz jó, figyeljek oda. Nem hallgattam rá.


Az ideg-listán első helyen szerepel a szakdolgozat. Két hét viszonylag teljesen fölöslegesen. Hétfőn megbeszéltem a konzulensemmel, hogy nem nyár elején fogok diplomázni, hanem majd a következő fordulóban. Ha reálisan nézem a helyzetet, akkor nem leszek kész. Igaz, összetennék egy hármas dolgozatot, de nem az a célom.
A nyelvvizsgát is augusztusra kell halasztanom, mert most a pénz másra kell. Nem tudom befizetni, s ha le is tenném a diplomát, akkor sem lenne kalpagom és talárom, és NEKEM AZ KELL!
A vizsgákat teszem le most, lezárom az iskolát, hogy beírhassam a csodálatos önéletrajzomba. De a vizsgák többsége is torokra szívós lesz. Ez még egy löket, hogy most nem tudok rendesen készülni.
Aggaszt, hogy nincs munkám, és úgy néz ki, hogy még nem is lesz, de ennek okát megtartom magamnak.
Idegesítenek az ismerőseim, ex-ismerőseim, visszajáró múltdémonok és hasonlók.
Mr. A apukája kórházban volt, az enyém meg, lebetegedett. Mr. A is újra köhögni kezdett.
Utálom a hóesést, mert nem tudom a kölcsönadott könyveimből kiszellőztetni az áporodott cigiszagot.

Ezért ott tartottam a héten, hogy ha csak hapciztam egyet, akkor is vér volt mindenhol. Nem vérzik az orrom, de mégis. Nem ömlik, darabos. A tornától vannak élettani változásaim is. Plusz, sokat nem aludtam. Három-négy órákat vagyok képes pihenéssel tölteni. Egyszerűen, annyira rápörögtem a fentiekre, hogy zaklatott vagyok.

Aztán sikerült kibeszélnem magam Mr. A-val. Megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, és mindenre egy ütemtervet készítünk, és nem térünk le az útról. Úgyhogy fogtuk magunkat, átnyálaztuk a következő időszak rám váró eseményeit. Felírtuk egy papírra a határidőket, és egy részével kész vagyok.
A nyelvvizsga menni fog nyár végén.
A konzulensem megértette az indokaimat, sőt, még segített is egy csomót.
Mr. A apukája két műtét után hazatért, és az enyém is kezd kilábalni a betegségből. Mr. A köhögése a pillanat műve volt.
Ameddig jó idő nem lesz, a visszakapott könyveimet nem lapozgatom.

A kandírozott meggymagom a nőgyógyász volt. Amiket kiderítettem, hogy mit és hogyan kell betöltötték az agyam. A kezdeti sokk is lement, hála apukám barátnőjének, aki sokat segített eddig is, és fog is még. (erről majd lesz egy sorozat-poszt)

Most azt hiszem, hogy bízom magamban, és a jövőmben.

Csak fekszem a habok között, a parányi, kőbányai ház, kőbányai fürdőszobájának, kőbányai kádjában. Ahogy kortyolgatom a boromat, rájövök, hogy voltaképpen szerencsés vagyok. Áztatom a testem, élvezem a bort, mellettem az egyik kedvenc magazinom és egy olvasásra ítélt könyv. Valahol pedig, tart felém a párom, egy végtelenül férfias, szexi, és minden jó tulajdonsággal felruházott lovag.
Jön, hogy tíz órányi szürke mókuskerék után a karjaiba zárhasson.

Néha rosszabb vagyok, mint a szomorú szamuráj, és gondolatban ezerfelé tudom szórni a szeretetet. De főleg, amit általában sosem mutatok mások felé, Mr. A-nak szórom a szerelembonbonjaimat.
Most is azon gondolkodtam, hogy lehetek annyira mázlista, hogy ő van nekem. Minden este elmerülhetek benne, mint most a forró habokban.

Emilitől kaptam még valamikor egy rózsaszín fürdőgolyót, ami most a vízben landolt. Kellemes vaníliaillatú a levegő. Elviselhetővé teszi a fullasztó párát. A bor lazított az izmokon.

Nyugodt voltam. Boldog voltam. Fáradt voltam. Először érzem azt, hogy nem teheti tönkre semmi sem az örömöm, mert kitisztult végre a kép előttem.
Látom az utam, látom azokat, akik körbevesznek, és tudom értékelni az újonnan jötteket.

Kár tagadni azt, hogy rossz egyedül lenni. Szeretek persze, én is, olykor-olykor magamban lenni, de folyton egyedül… még egyszer… Egyszer volt egy négy éves kihagyás. Bőven elég volt. Semmi másra nem vágyom, mint mellette lenni. Az élet kerek egész, s ami gyakran idegesítő Mr. A-ban, hogy mindenre van válasza, néha jól tud jönni. A legfontosabb kérdéseken így gördít át.

Építően hat rám.

Mellette nő lehetek, és ami még annál is fontosabb, ember. Emberként nő. Embernő. Olyan arcokat fedezek fel magamban, amikről nem tudtam, vagy már rég elvesztettem. Ilyen az is, hogy megoldjam a saját problémáimat, bízzak magamban legalább egy kicsit jobban, ne legyek folyton borús és hogyan legyek nő.

Most kisimultak a gondolataim, minden idegszálam egymás mellett fekszik, nem összekuszálva. Nincs pánik. Nincs idegeskedés. Nem aggódom. Ülök a kádban, nyakig a nyugiban, és élvezem a gondolataimat hosszú idő óta először.

Mire kiszállok a kádból, már itthon lesz.
Így is lett. Elregélte a napját. Ott ültem mellette köntösben, turbánnal a fejemen, miközben ő narancsot bontogat és mesél.
Mondta, hogy most szombaton a barátja hazajön Németországból. Megyünk, és iszunk egy nagyot. Vasárnap a családommal leszünk és locsolkodunk, piros tojásokat adunk. Hétfőn ugyanez lesz pepitában a családjánál.

Bekacsáztam a hálószobába, leültem a puffra. Ölembe vettem a naptáramat, és beírtam az időpontokat, amikor rájöttem, hogy mit felejtettem el…

… elfelejtettem menstruálni…

4 megjegyzés: