2017. július 25., kedd

Mackóval az élet



Volt egy lakótársam egy hétig, Frigyes, a vak spániel személyében. Nekem annyira nem illik rá a neve, hogy taktikusan Macinak vagy Mackónak neveztem. Vigyáztam már állatkákra a baráti körben, tőle mégis egy picit tartottam, mert nem lát. Ilyen helyzetben még életemben nem voltam, s gondoltam, ha esetleg más is kerül ilyenbe, akkor most olvashat róla egy kicsit, saját tapasztalatok alapján.


Mackó idős kutya, speciális tápot kap, s mint ilyen, a gazdijának rossz tapasztalatai voltak kutyapanzió szempontjából. Az én drága barátnőm gondolt egyet, hogy mivel egyedül vagyok, mint az ujjam, hogy legyen egy kis társaságom, parkoltassák itt Mackót, ameddig nyaralnak. Meg is beszéltük, hogy átjönnek, mielőtt itt hagyják, hogy mégse legyen neki teljesen idegen a környezet, és szerény személyem se.
Az első ismerkedés akadozós volt, nyilván nem tudtuk egymást hova tenni, illetve, dolgozott bennem rendesen a félsz, mígnem eljött a nagy nap.


Egy kisállatra vigyázni nagy felelősség. Egy vakra még inkább. Itt van a kis helye neki, a táp, a kajás és vizes tálja. A lakást nem rendeztem át, semmit se pakoltam máshova az egy hét alatt, csak a kisebb akadályokat gördítettem el.
Tudom, ez gonosz dolog, de bármennyire is sajnálom, nem tudok rajta nem mosolyogni, amikor fejjel nekimegy dolgoknak, mint konyhaszekrény, ágy, konvektor, lambéria. Sőt, az első sétáltatás alkalmával izomból lefejelte a beton virágos ládát.

Igazából, mivel nem értettük egymás jelzéseit, és ismeretlen volt neki a környezet, kellett másfél nap, mire belejöttünk az együttélésbe.

A második napra elértük azt, hogy hű árnyékommá vált. Folyamatosan beszéltem hozzá, jött a hangom után ott ült a közelemben – a bejegyzés írása közben is itt van az ágy mellett. Alszik. Remélem, ismét rápihen az éjszakára.


Oh, igen. Az éjszakák. Mászkált, mint zsidóban a fájdalom. Hallottam a kis karmait kopogni a padlón, párszor lefejelte a konvektort, szóval, először talán két órát aludtam. A második éjszakán rosszat álmodott, megint mászkált. S mondtam is a szomszédomnak, hogy olyan, mintha egy kis gyerekem lenne: figyelem, hol van, mit csinál, lélegzik-e. Mondom, amerre megy, mit talál. Etetem, itatom, sajátos módon játszok vele.

Sétáltatás közben megy mindenfelé, mint az ökörhugyozás, ám a széles nyakörv és a póráz segítségével, megtanultuk, hogyha szólok neki, vagy kicsit visszaveszek a távból, akkor ott van valami akadály. Második nap már fejelésmentesen mentünk egy kört. Lépcsőn lefelé lassan, az ő tempójában haladtunk. Felfelé jövet mondtam, hogy lépcső, megemeltem kicsit a pórázt, és akkor nem tukkolta le a lépcsőfokot az orrával.
Illetve, többször visszafordult a hangom irányába, megszaglászta – lefejelte – a lábszáramat, konstatálta, hogy megvagyok még, és rohant tovább.

A vízhez odatettem mindig, ahogy a vacsorájához is, bár itt, meg a reggelinél kicsit csaltam. Kitettem egy sort, ami elvezette a kajájáig, és megdicsértem, milyen ügyes, amikor megtalálta. Volt, hogy beszéltem hozzá, és ha megtalált, megkapirgálta a lábamat, és akkor is megdicsértem. Ez utóbbi szokásává vált, amikor hazajöttem a melóból.
Kaptam tőle örömtáncot, ami a szőnyeghez dörgölőzésben kimerült, vagy abban, hogy mászott az ölembe, nyalt-falt egy kicsit.


Próbáltam játszani is vele, ami nehéz volt. Volt itthon labda, csak éppen nem csörgött. Kötöttem rá zacskót, akkor már sikerült valamennyit labdázni. Illetve, mászkálgatott, és megleptem, aztán, amerre kapta a fejét, annak ellentétesen piszkáltam meg. Hanyatt vágódás lett a vége, természetesen örömtánccal.

Megtanultam, ha nagyon köröz a lakásban, akkor pisi lesz, vagy kaki. De volt, hogy kiszaglászott az ágyon, és felkeltett, hogy menni kéne, mert szorít a hólyag.

Nem szóltam rá hirtelen, nem dobáltam játékokkal, és mindig beszéltem hozzá. Egyrészt, hogy ne verje be a kis fejét folyamatosan, másrészt, hogy tudja, ott vagyok, simi vagy vakargatás lesz.
Akadálytalanítani igyekeztem a lakást, aminek az lett a vége, hogy mára a papucsomon vagy a sportcipőmön alszik.

Nagyon sokat volt szinte hason, de séta közben megemberelte magát. Szinte rohant. Bizonytalan volt a mozgása, pont ezért a saját tempójában próbáltam szoktatni a lakáshoz és a környékhez. Mivel nem tudom kipárnázni a lakást, ezért folyamatosan arra figyelek, merre jár. A kezdetek kezdetén folyton bement a konyha egyik sarkába, ahonnan nem tudott kijönni. Bebújt a szék alá, ott meg nem tudott felállni. Illetve, nem engedem olyan helyre felmászni, ahonnan esni tud, így az ágy tabu volt. Csak mellső lábbal kotort fel engem az álmomból, mert ha menni kell, hát menni kell.

Úgyhogy, nem egyszerű az élet egy vak kutyával, nekünk is van mit tanulnunk, viszont, ugyanúgy elém sietett, amikor beléptem az ajtón munkából hazajövet, mint bármelyik más, és a farok csóválás, az örömtánc mindenért kárpótolt, még az is, hogy akkor is belemászott az ölembe, amikor tornáztam, vagy körbenyalt, amikor bőgtem.

Végezetül pár életkép a napjainkból:


Az első nap. Amíg én dolgoztam, ő ott ült a lábam mellett.


Eleinte a konyhakövön, mert a kánikulában az hűvös.

Hosszas mászkálás után megtalálta a helyét.


„Úúúúúgy örülök, hogy hazajöttél!”


Bújt a lábamhoz, itt már megvolt a bizalom.

„Jó nekem ez a szoba, ha te is benne vagy.”


„Mondom, hogy jó. Alszom egy kicsit.”


„Na jó, még egy kicsit szöttyöghetsz. Alszom.”




„Mert itt a papucs, amiben egyszer benne volt a lábad. Nem kényelmes, de te-szagú.”


„Ha már hazajöttél, és játszunk, akkor bújok kicsit.”

„Pisilni kell.” – Tipikus reggeli kép.


„Nem értem, miért mondod, hogy jobb egy Leander koncert,
mint engem simogatni?”

Elfolyó kutya – Dalí után szabadon.


Mint a rossz gyerekek, és az ominózus sarok.

"Írjál csak, én pihenek."

Igen, jobbára akkor tudtam lefényképezni, amikor aludt. Most is itt durmol az ágy mellett. Hiába hoztam be a helyét a szobába, akkor is az ágy mellett fekszik, miután megszagolta a lábamat, hogy itt vagyok. Egy-két nyújtás, és k.o.

A szívem szakad meg, hogy jönnek érte nemsokára.
Legalább egy kicsit nem voltam egyedül.

4 megjegyzés:

  1. Ahw...meg kell zabálni...:3
    Mi egy darabig minden jött-mentet befogadtunk - a saját kutyánk is utcai volt korábban, és nagyon barátságos volt az összes kóbor kutyával is...hagyta azt is, hogy használják a tálját, meg tényleg nem zavarta senki...a nyulaimat is kedvelte...Mondjuk sok vendég rátámadt (volt, hogy a szomszéd kutya kiszökött, mi meg beengedtük, azzal se veszekedett, amíg neki nem ment, mondjuk azt nem bírta lenyomni, mert óriás snaci volt, de miután szétszedtük őket, ő békén hagyta volna...a szomszéd kutya nem, szóval lezártuk a pincébe, amíg nem jönnek haza a szomszédok xD), mert több műtetlen kan kutyát nem szokás együtt tartani, olyankor mindig összeverekedett vele, de amint földre nyomta, nem foglalkozott vele többé...levette róla a mancsát, és otthagyta, ugyanúgy engedte a táljából enni, meg nem ment mögötte "utójelölni" a területet, amit megjelöltek a kóborok...De volt amelyik csak elszökött valahonnan, és átmászott a bezárt kapun (kiképzett kutya volt valszeg).
    Aztán volt egy olyan kóborunk, ami hozott egy barátot a ház elé, és folyton ránk támadt, ha be akartunk menni a házba...általános iskolás voltam, és egyedül jártam haza, szóval általában három óráig kellett a házzal szemben ülnöm, mire anya végez a munkában, hogy ketten beügyeskedjük magunkat...pedig amelyik velünk lakott, az ki nem jött volna a kerítésen...viszont ezután nem engedtünk be több kóbor kutyát a portára...vagyis amúgy se tartottuk meg őket, mindig csak addig voltak ott, amíg valaki nem jött értük, mert nem volt szívünk hagyni, hogy elüssék a kocsik, vagy éhen haljanak az utcán.

    Amúgy nem lehet, hogy kis állat kéne Neked? :O
    Elég drága az eltartásuk mondjuk, meg plusz egy probléma (felelősség), de annyira fel tudják dobni az emberek napjait az esetlenségükkel, meg a bénázásukkal, meg azzal, hogy mindig készen állnak egy kis fenékvakarásra, vagy buksi simire, esetleg arra, hogy nyakig összenyálazzanak, és mindig láb alatt legyenek, és átessen rajtuk az ember...xD
    Nyúl is ezt csinálta...anya ölében feküdt, amíg anya dolgozni akart, meg estünk hasra benne, mert mindig ott kellett lennie ahol mi vagyunk...olyan kár, hogy kis büdi (és sokat ürít és mindent megrág), muszáj volt kitennünk a házból...de így is meglát minket, és őrül meg, rohangászik összevissza és röfög és kb kiesik a ketrecből csak simogassuk és legyen velünk. ><

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igen, lehet, hogy kellene egy kis állat nekem, de sajnos, most nem lehet. Vagyok annyira felelős állattartó, hogy tudom, nem tudnék vele úgy foglalkozni, ahogy ő megérdemelné, ezért a barátaim, ismerőseim házi kedvencein élem ki magam. Másfelől, ha barátnőm hazajön, akinek a lakásában tengetem mindennapjaimat, akkor hozza magával a cuki, de kissé ideggyenge kutyáját, és akkor ott kő kövön nem maradna semmi, így ezért sem lehet a falon levő pókon kívül semmi. Általában barátnőm előszeretettel leporszívózza őt a sarokból, én meg igyekszem két hazajövetel között újra odanöveszteni a hálójával együtt. :D
      Ez szép dolog tőletek, hogy befogadtátok őket, én sem szeretem látni, hogy az út mentén kutyagolnak, mert mindannyian tudjuk, hogy előbb-utóbb, ha nem vigyáznak, akkor mi lesz a sorsuk.

      Törlés
    2. Ó...szegény pókok...én igyekszem bogarakat se megölni, szóval vagy kirakom őket, vagy ha nagyon rosszul néznek ki, akkor apa rakja ki őket. xD
      Bár...valami kedvesebb állatra gondoltam, amit simogatni is lehet összenyomás nélkül, mondjuk a pókhálók nagyon szépek is tudnak lenni. :D
      De igen, megértem, hogy nem adottak a körülmények egy kis állatkához...De olyan jól el van ott ez a kutyus - meg látszólag Te is vele - hogy gondoltam rákérdezek a sajátra. :)

      Törlés
    3. Én is inkább kirakás párti vagyok. Kivéve a poloskák. Nekik nincs kegyelem. :/
      Ameddig otthon laktam, sok macskánk volt, őket gyötörtem. Meg ugye, ott volt Manó is, a kutyánk, csak szegény kimúlt. Valahol őket pótolom a baráti kör állataival. Sokszor érzem, jó lenne egy állatka, csak egyelőre még nem lehet. Ha lesz rá keretem és lehetőségem - és lakótársi egyezményem -, akkor szeretnék gekkót. Egyet vagy kettőt, de ez még nem lejátszott ügy. :)

      Törlés